Az EIKE Közhasznú Egyesület a 2006. július 3. –án kelt Alapszabály elfogadásával jött létre azzal a céllal, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel elősegítse elsősorban Sárpilis lakosságának az egészséges környezetben élhetését. Tevékenységünk során az ivóvízhez kapcsolódóan egészségre ártalmas forrásokat kutatunk fel, folyamatokat, eljárásokat és tárgyi eszközöket, anyagvizsgálatokat, minőségvizsgálatokat tanulmányozunk, ezek eredményéről értesítjük a szakhatóságokat, szolgáltatókat, önkormányzatot és a lakosságot. Fontosnak tartjuk a lakosság környezettudatos nevelését, ezt célirányos programok rendezésével, tájékoztató kiadványok terjesztésével és a helyi sajtóban való aktív közreműködéssel szeretnénk elérni. Terveink között szerepel Sárpilis Község Önkormányzatával való hatékony együttműködés és kommunikáció kiépítése, ennek keretében tájékoztatjuk az Önkormányzatot az aktuális pályázati lehetőségekről, továbbá a lakossági igények felméréséből származó információkat rendelkezésre bocsátjuk. A rendelkezésünkre álló anyagi forrásokat elsősorban a településkép javítására, a köztisztaság megőrzésére, parkosításra és a lakosság ezzel kapcsolatos tájékoztatására szeretnénk fordítani. Köszönjük, hogy adója 1%-ával támogatta Egyesületünk munkályát Ez a honlap a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával jött létre

Nagyobb térképre váltás
Ökotermékekkel az Ön és környezete egészségéért!